fbpx
Blog Archives

Építési projektvezető

Partnerünkről:
Képzelj el egy rendkívüli ütemben fejlődő, innovatív gondolkodású, közel 100 fős, lendületes csapatot, ahol az új kolléga vonatkozásában a senioritás kevésbé, ám a rátermettség és az elhivatottság annál inkább számít. 

A szakma élvonalát képviselő, magasan képzett csapatuk a kreatív építész tervezői és a precíz mérnöki területeket ötvözve nap mint nap azon dolgozik, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson nemzetközi és hazai megrendelői számára az építészeti generáltervezés, építőipari projektmenedzsment és generálkivitelezés területein. Aktív projekt portfoliójuk elsősorban a kereskedelmi, iroda és logisztikai szektorokba tartozó megbízásokból áll össze. 

Budapesti székhelyükre Építési Projektvezető pozícióba keresünk új kollégát. Az ideális jelölt egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező, építész / építőmérnök, aki legalább 5 éves tapasztalattal és nagy ambíciókkal rendelkezik.

Ha úgy érzed, tudsz azonosulni partnerünkkel és rátermettnek érzed magad, hogy ennek a csapatnak a „motorjaként” rendszert és szervezettséget tarts fenn a mindennapjainkban, jelentkezz!

 

Feladatok:

  • a szervezeten belüli projekt csapat irányítása, feladatok elosztása, szervezeten belüli munkavégzés koordinációja
  • kapcsolattartás a Megrendelőkkel, Megrendelők által megbízott harmadik felekkel (tervezők, műszaki ellenőrök, stb.)
  • a projektek végrehajtásához szükséges vállalatba adási struktúra kidolgozása, a felállított stratégia szerinti beszerzések, szerződéskötések felügyelete
  • a projekten dolgozó alvállalkozók és beszállítók munkájának folyamatos összehangolása, koordinációja, általános építés koordinációs feladatok ellátása az Előkészítő és Építésvezető kollégákkal együttműködve
  • a kivitelezés folyamatos ellenőrzése a kiviteli tervek alapján, szakági (gépész / villamos) kollégák támogatásával
  • a kivitelezés előrehaladásának folyamatos ellenőrzése az ütemterv tükrében, a megfelelő haladás biztosítása, kivitelezők / beszállítók munkájának ütemezése
  • a projekthez kapcsolódó átfogó minőségbiztosítás kezelése
  • a projekt átfogó pénzügyi koordinációja, budget follow-up kezelése
  • pót / elmaradó munkák azonosítása, Megrendelővel való egyeztetése és adminisztrációja
  • jelentés a Kivitelezési Részleg vezetője felé, stratégiai kérdések egyeztetése a Részlegvezetővel

 

Elvárások:

  • csapatmunkára való alkalmasság, jó kommunikációs készségek
  • stabil mérnöki szakmai alapok
  • alaposság és magas fokú precizitás
  • jó kommunikációs készség, határozott, magabiztos és megoldás orientált személyiség, rendszerszemlélet
  • erős szakmai felkészültség és több éves építéshelyi koordinációban, valamint projekt vezetésben szerzett tapasztalat
  • MS Office programok magabiztos használata
  • közép szintű, legalább társalgási szintű angol nyelvtudás
  • egyetemi vagy főiskolai építész / építőmérnöki diploma
  •  „B” kategóriás jogosítvány

 

Amit kínálnak:

  • energikus, barátságos, támogató csapat, kiváló kollégák
  • szakmai fejlődést inspiráló, professzionális környezet
  • aktív és alkotó részvétel a szervezet működtetésében,
  • önálló felelős munkavégzés lehetősége
  • izgalmas, változatos, kihívásokkal teli projektekben való részvétel a szakma élvonalába tartozó partnerekkel és elismert, nemzetközi megbízókkal
  • a munka és a felelősség mértékéhez igazodó, versenyképes bérezés,
  • próbaidőt végigkísérő mentorprogram.

Banki Tanácsadó

Partnerünkről:

Több, mint 23 éve nyereségesen működői hazai pénzintézet, többszörös Év társadalmilag felelős bankja kitüntetés nyertese. Főbb céljai közé tartozik az átláthatóságra épülő társadalmi szerepvállalás és a pénzügyi tudatosság nevelése. Bővülő csapatunkba most univerzális banki tanávcsadót keresnek.

Feladatok:

  • Számla-, betét- és fedezetlen hiteltermékek (személyi kölcsön, folyószámla-hitelkeret, babaváró) tanácsadása, értékesítése, ügyintézése lakossági ügyfelek részére és
  • Számlavezetési tevékenység kisvállalati ügyfelek részére;
  • Kapcsolattartás a meglévő és az új ügyfelekkel;
  • A Közösségi Bank üzenetének képviselete az ügyfelek felé.

Elvárások: 

  • Legalább középfokú végzettség;
  • Értékesítésben, ügyfélszolgálaton vagy pénzügyi területen szerzett minimum 1 éves munkatapasztalat;
  • Számítástechnikai jártasság, rendszerszemlélet;
  • Motiváció új szakma elsajátítására és ügyfélkapcsolatok kialakítására;
  • Érdeklődés a felelős pénzügyi modellek iránt.

Előnyt jelent, ha:

  • Hasonló munkakörben szerzett munkatapasztalat;
  • Pénzkezelési gyakorlat és valuta pénztárosi vizsga;
  • Pénzügyi szolgáltatás közvetítői hatósági vizsga;
  • Aktív társalgási szintű angol nyelvtudás;
  • Jelzáloghitelezési és személyi kölcsön ügyintézési tapasztalat;
  • Banki rendszerek és MS Office gyors használata;
  • Ügyfélkiszolgálásban jártasság;
  • Civil szervezetek ismerete;
  • Azonnali munkakezdés.

Kívánt jellemvonások:

  • Etikus, toleráns, magas erkölcsi normák szerint él;
  • Érzékeny a társadalmi és civil ügyek iránt;
  • Bankszerű megjelenés, öltözködés
  • Motivált, szereti a szakmáját és az ügyfeleket;
  • Jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készséggel rendelkezik;
  • Megbízható, felelősségteljes;
  • Precíz, hatékony a probléma és konfliktuskezelésben.

Amit kínálunk:

  • Béren kívüli extra juttatások
  • Home Office lehetőség
  • Családias légkör
  • Kutyabarát iroda
  • Modern iroda
  • AllYou CanMove kártya
  • csapatépítők, közös reggelizés, képzés, fejlesztés

IT Systems Architect – Adobe Experience Manager

About Our Partner and The Role:

  • Our partner is a global leader focused on the design, manufacture and distribution of agricultural machinery and infrastructure. The Adobe IT Systems Architect is responsible for a leadership role in software design, development, and implementation of Digital Asset Management system and Brand Websites, utilizing Adobe AEM. Through collaboration with the Global IT department and technical leads within other groups, you are responsible for defining and guiding implementation of the end-to-end product solutions which fall under The Company's Adobe AEM portfolio. You will be involved in both new product definition as well as existing product operation, modification, understanding customer and business requirements, ensuring alignment with technical plans, and producing documented models of the components of each solution.  You will also own and support research, analysis, and recommendation of new technologies, frameworks, and products to incorporate into The Company’s Adobe AEM portfolio. A successful candidate must have multiple years of actual end-to-end design and implementation experience in the software industry.

Tasks:
 

  • Responsible for Digital Asset Management system and Brand Websites long-term technical strategy & planning,
  • Lead partners, vendors and manufacturing department to provision estimates,
  • Develop and own overall implementation plans, customization, and integration efforts in order to support asks from global teams,
  • Analyzes existing system to identify inefficiencies, redundancies, obsolescence, and technology support gaps. Refines and expands the model as necessary,
  • Define software development process best practices and coding standard; Partners with Enterprise Architectural team in maintaining and improving internal organizational standards,
  • Own alignment of products with The Company's Global IT infrastructure and technologies standards,
  • Provide guidance to development teams that are building product solutions for our internal and external customers using Adobe AEM,
  • Ideation, design, and implementation of new functionality; enhancement of various services inside the platform,
  • Coaching development teams to support project execution, operations, and alignment with overall Offboard application objectives,
  • Coach and guide development teams technical and professional development,
  • Active leader responsible for participation and preparation of agile ceremonies such as Product Increment Planning, Sprint Planning, Refinements, Sprint Reviews and Retrospectives,
  • Responsibility for compliance with all Company guidelines by all employees and teams, as well as compliance with all control processes and standards.

Requirements:
 

  • Bachelor`s / Master`s degree in computer science, IT, engineering or equivalent education,
  • 3+ years Adobe AEM Architecture experience,
  • Relevant experience in development of DAM and Websites in AEM,
  • Knowledge of software engineering and best practices for the full software development life cycle, including coding standards, code reviews, source control management, build processes, testing, and operations,
  • Independent and solution-oriented behaviour,
  • Understanding of DAM and Content Management solutions,
  • Knowledge of agile methods (e.g. SAFe) is an advantage,
  • Strong analytical, holistic and conceptual thinking,
  • English language fluency (written & verbal),
  • Excellent communication skills and team-player attitude as well as the ability to interact with IT and business departments and any level of management,
  • Successfully influencing different groups and teams in a complex environment.

 

 


Product Owner

Partnerünkről:

Mikoromobilitás infrastruktúra szolgáltató cég innovatív kerékpár- és rollerdokkolók állomásokat gyárt és üzemeltet valamint B+R létesítményeket illetve utcabútorokat tervez és épít. 2022 májusában helyezte üzembe Budapest első innovatív kerékpárdokk állomását. A Startup a világon az elsők között fejlesztett privát micromobilitási járműveknek szánt parkolási és töltési softwaret, formatervezési mintaoltalommal védett P2 termék pedig továbbra is egyedülálló a piacon.

Feladatok:

  • IT rendszer felülvizsgálata, véleményezés, közép- és hosszútávú kreatív fejlesztési javaslatok megfogalmazása,
  • App-on belüli B2C árazás és üzleti modell felülvizsgálata, véleményezése, fejlesztése, KPI alapú működés bevzetése,
  • Üzleti igényekből értékteremtő funkciók alkotása, konkrét fejlesztői feladatok delegálása, logikai folyamatok tervezése,
  • Legújabb technológiák ismerete, az IT rendszer naprakészen tartása, külföldi skálázódást is figyelembe vevő felépítése,
  • Zökkenőmentes felhasználói élmény létrehozása, a back-és frontend külsős fejlesztőcsapatok napi szintű irányítása,
  • Hazai és külföldi potenciális és meglévő ügyfelek IT jellegű kérdéseinek megválaszolása, support feladatok ellátása.

Követelmények:

  • Igényes, pontos kommunikáció magyarul és angolul, kreatívitás, elszántság, menedzsment szemlélet,
  • IT szakterületen szerzett felsőfokú diploma, esetleg vegyes (menedzsment+IT) képzés, programnyelvek ismerete,
  • Múltbéli számszerűsíthető sikerek, App fejlesztési és üzemeltetési területen szerzett min. 3 éves tapasztalat,
  • Felelősségteljes, hatékony és eredményorientált munkavégzés többnyire önállóan, a vakvágányokat időben felismerve,
  • Az iparág (micromobility/smart city IT Service) ismerete, tanulásra, önképzésre való nyitottság

Előny:

  • CRM szoftver (HubSpot vagy MiniCRM vagy hasonló) használata

Software Engineering Manager

About Our Partner:

Our Partner offers a no-code, customizable solution for their clients who use their multichannel platform to manage contact center communications. They are looking to welcome their new Engineering Manager to manage their QA, backend and frontend developers.

Tasks:

  • Act as a people manager, have regular 1on1 meetings with team members, give effective feedback and mentor them if needed, provide career opportunities,
  • Act as a scrum master, facilitate daily standups, sprint planning, retro meetings,
  • Work closely with product management to understand business needs and help them translate to solution level,
  • Create realistic execution plans for feature project and present them to stakeholders,
  • Motivate the team and remove obstacles to deliver projects on time,
  • Report status information of team activities and projects,
  • Facilitate project/work activities involving other teams/stakeholders,
  • Initiate and manage tech decisions,
  • Participate in team lead committee, continuously improve the mode of operation to improve efficiency.

Requirements:

  • Have at least 5 years experience in managing development teams,
  • Have experience in agile development or acting as scrum master,
  • Worked together with other teams/BUs or acted like a project manager,
  • Have experience with global cloud services,
  • Conversational level English (both written and spoken),
  • Fluent/Native Hungarian.

 


Sales Manager

Our partner is a global producer and supplier of different food products. They are the TOP three surimi processor in the world and one of the largest seafood producers in Europe. Along its core business, they are constantly expanding its business portfolio with logistics, sales, distribution, and constructions.
Full management of the production, logistics, distribution and sales chain enables the company to meet the highest quality standards and is therefore the main factor for its international success. They are highly aware of its impact on the environment, our partner puts into practice comprehensive CSR policy. Huge part of their environmental efforts, via digitization, investments into innovative production and transportation solutions enabling us to save thousands of trees and significantly curb the CO2 emissions each year.
They are looking for a SALES Manager to the Budapest office.
 

SALES manager (HoReCa)

Your responsibilities:

•        Initiate and lead negotiations with HoReCa sector clients (including HoReCa distributors), to develop relationships and achieve mutually agreed goals;
•        Supervise clients activities following agreed targets;
•        Build strong relationships with customers;
•        Develop and execute sales plans, forecasts;
•        New products launch;
•        Implement of promotions/ sales strategies;
•        Follow up competitor’s activities and market trend;
•        Prepare monthly sales plan/ reports;
•        Manage the orders and logistic process supervising;
•        Communication with central office;
•        Cooperate with 3PL company;
•        Implement marketing campains;
•        Other sales activities and reports.

Requirements:
•        2+ years of similar employment experience, preferably in FMCG sector;
•        Higher education (University or similar);
•        English language;
•        Initiative, responsibty, analytical thinking;
•        Good communication skills;
•        Strategic approach;
•        Selforganized person;
•        Open minded for innovations;
•        Ambition for personal improvement;
•        Good computer skills (MS Office, Outlook).

We offer:
•        All supplies to perform the duties;
•        Interesting job, personal and professional development opportunities.

 


Fiókvezető

Partnerünk:

Több, mint 23 éve nyereségesen működői hazai pénzintézet, többszörös Év társadalmilag felelős bankja kitüntetés nyertese. Főbb céljai közé tartozik az átláthatóságra épülő társadal mi szerepvállalás, pénzügyi tudatosság nevelése. Fiókvezetőt keresnek most budapesti fiókjukban.

Az alábbi feladatokkal várunk:
 

  • A bankfiók értékesítési terveinek megvalósítása;
  • Kreatív, újító ötletek alkalmazása a fiók közösségi szolgáltatásainak magas színvonalú biztosítása érdekében;
  • Ügyfél-akvizíciós feladatok ellátása;
  • A fiók kiemelt ügyfeleivel történő rendszeres kapcsolattartás;
  • A Közösségi Banki értékek és küldetés alapján személyre szabott tanácsadás az ügyfelek részére; 
  • A fiók munkatársaival kapcsolatos vezetői feladatok koordinálása;
  • Hitelkérelmek, előterjesztések továbbítása a megfelelő döntési szint felé, a belső szabályzatoknak megfelelő formában és tartalommal; 
  • A fiók működésének és gazdálkodásának irányítása;
  • A fiókban a vezetői ellenőrzés összehangolt működésének biztosítása.

 
Jelentkezz hozzánk, ha rendelkezel az alábbiakkal: 
 

  • Pénzügyi szektorban szakmai tapasztalattal rendelkezel;
  • Banki rendszerek és MS Office (Word, Excel) felhasználói szintű ismeretével bírsz;
  • Szereted a szakmádat és az ügyfeleket;
  • Jó problémamegoldó vagy, mersz döntéseket hozni;
  • Aktívan együtt tudsz működni a társosztályokkal;
  • Képviselni tudod a vezetésed alá tartozó terület érdekeit;
  • Szívesen támogatod és fejleszted szakmailag a hozzád tartozó kollegákat;
  • ANGOL nyelvtudás

 
Előnyt jelent, de nem feltétel:
 

  • Pénzügyi/gazdasági végzettség;
  • Hasonló munkakörben szerzett munkatapasztalat;
  • Aktív társalgási szintű angol nyelvtudás;
  • Azonnali munkakezdés.
  • Vezetői tapasztalat.

 
Kívánt jellemvonások:
 

  • Etikus, toleráns, magas erkölcsi normák szerint él;
  • Érzékeny a társadalmi és civil ügyek iránt;
  • Bankszerű megjelenés, öltözködés
  • Motivált, szereti a szakmáját és az ügyfeleket;
  • Jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készséggel rendelkezik;
  • Megbízható, felelősségteljes;
  • Precíz, hatékony a probléma és konfliktuskezelésben.

 
Amit kínálunk:
 

  • Béren kívüli extra juttatások
  • Home Office lehetőség
  • Családias légkör
  • Kutyabarát iroda
  • Modern iroda
  • AllYou CanMove kártya
  • csapatépítők, közös reggelizés, képzés, fejlesztés

 
Munkavégzés helye: Budapest
 


Product Owner

About our partner:

Our partner is a market leader in the life insurance industry, offering an exciting opportunity for a talented professional to join their team as an Integration Product Owner. This position is linked to the implementation of Salesforce, where you will be responsible for maximizing the value delivered by the team within the constraints of Tribe goals and business strategy.

Tasks:

  • Translates the tribe strategy and vision to squad-level in collaboration with Tribe lead;
  • Defines squad level KPIs;
  • Define sprint goals, sets the target for each iteration;
  • In collaboration with the Squad and other stakeholders creates and maintains short-, mid-, and long term plans;
  • Ensures plans are always up-to-date based on the latest status of progress delivery;
  • Collects and prioritizes Backlog items which defines priorities of daily tasks of squad members;
  • Understands and clarifies customer needs;
  • Defines, creates user stories;
  • Keeps the backlog clean and ensures the high quality of the Product Backlog;
  • Together with the squad refines and improves User Stories.

Requirements:

  • University or College degree;
  • Fluency in English;
  • Proficient in Microsoft Office;
  • At least 2 years of leadership experience;
  • Experience with the salesforce system;
  • Knowledge of analytical skills and prioritization methodologies;
  • Knowledge of agile methodology (Scrum, Kanban);
  • Structured thinking.

Customer Service Representative – Slovak speaking

About our partner:

Our partner is an American multinational company providing premium beauty and nutritional products in nearly 50 markets and with 5000 employees across the globe. They promote a culture of being a “Force for Good” in the world while also grant personal and professional growth. The Budapest office has the largest customer service centre in the whole region and they are growing their team in Slovak language:

Tasks:

  • Answering the key customer's phone calls and emails in Slovak language.
  • Handle the possible issues co-operating with other departments

Requirements:

  • To be fluent in Slovak
  • To have an at least intermediate level (B2) of English knowledge
  • Fluent Hungarian knowledge

Advantage:

  • If you have user level IT skills (Microsoft Office, SAP)
  • If you are interested in beauty industry
  • To have experience in customer-service field

What we offer:

  • Home office – Option for work completely remotely -but if you prefer to work with colleagues, the office is open in the 12th district of Budapest
  • Home office contribution
  • Bonus
  • Travel compensation -in case of commuting
  • Trainings and team-building events
  • Employee discount on products
  • Discounted sport possibility
  • Extra Holidays

Financial Accountant

About our Partner:

Our partner was founded in Norway in 1972 and is one of the leading suppliers for reverse vending automation in the food and beverage retail industry. They operate in more than 80 markets worldwide and work according to their guiding principle “Let's work together for the planet”.

Now they are looking for a Financial Accountant in Budapest.

Tasks:

  • Processing of the accounts receivable and accounts payable areas
  • Preparation of payment runs and online banking
  • Preparation of and participation in the monthly and annual financial statements
  • Preparing balance sheet, profit and loss statement and other reports
  • Implementation and improvement of processes in accounting
  • Active exchange with our tax advisory

Requirements:

  • Bachelor’s Degree in Finance/Accounting or equivalent completed business education with work experience (e.g. completed accountant exam)
  • Minimum 3 years of Accounting experience and a strong understanding of accounting practices, accounting processes and systems
  • Excellent self-organized and able to meet the required deadlines
  • English fluent and Hungarian native, knowledge of German would be an advantage
  • You like to work in an agile organization environment and you describe yourself as hands-on

Advantages:

  • Knowledge of German language

What we offer:

  • You will take on a newly created role within our business unit, working closely with international colleagues
  • Modern, well-located office in the 11th district of Budapest, with home office opportunity
  • An exceptionally good working atmosphere and a high welcome culture
  • You can expect a culture of mutual respect and a company that lives sustainability
  • There is freedom for own ideas
  • Annual target agreements and performance appraisals
  • Personal development opportunities within the company
  • Flat hierarchies and the open-door principle in a future-oriented company
  • Regular employee satisfaction surveys and regular employee events
  • A competitive salary package

Privacy Settings
We use cookies to enhance your experience while using our website. If you are using our Services via a browser you can restrict, block or remove cookies through your web browser settings. We also use content and scripts from third parties that may use tracking technologies. You can selectively provide your consent below to allow such third party embeds. For complete information about the cookies we use, data we collect and how we process them, please check our Privacy Policy
Youtube
Consent to display content from Youtube
Vimeo
Consent to display content from Vimeo
Google Maps
Consent to display content from Google